Főoldal
CHIP FOOSE
V8
A legjobb amerikai autók listája
Autók/leirásuk
Filmek, műsorok
Képraktár
Elérhetőségeim







Pontiac LE Mans

pontiac

A Pontiac le mans egy vérbeli izomgép, melynek karosszériája szinte megegyezik a '69-es GTO-éval. Az autó formaterve, vonalvezetése erős, izmos, tipikus izomautós formályú. Az első ikerfényszórók nem rejthetőek. Pontiac egy indiántörzs főnökének neve volt. Ma ezek az autók viszik tovább a nevét, szimbóluma az volt, hogy a fehér bevándorlók ne terjeszkedjenek el az országben
 
 

Dodge Challenger


gnade61

 A Dodge Challenger tervezésekor arra törekedtek, hogy megtörjék a Ford Mustang egyeduralmát. A tervezés elég lassan haladt, pedig az 1970-es modellek prototípusai már '69-ben elkészültek. 1969-ben mutatkozott be először a Dodgeúj alváza is, melyre többek között a challenger is épült. A kocsit 18 fále színben, 9 féle motorral lehetett megrendelni. A Challengerből versenyre felkészített változat is készült, ez volt a Challenger T/A. Ebből a típusból csak kevés készült, és azokat is egyedi sorszámmal látták el. A versenyváltozat külsőre nem nagyon különbözött az utcai modellektől. Szebb, izgalmasabb festést kapot, ennyi. Teljesítménye azonban lenyűgözte a varsenytársakat. 1972 a különböző variációk éve volt. Ekkor jött ki a cabrio, a vászontetős változat, de ezek a modellek szép lassan 'kikoptak'. Ekkor dobták piacra a 'rally' nevű változatot, ami nem sokban különbözött elődeitől, csupán kapott egy hatalmas lökhárítót. A színválaszték csökkent, és végül csak acélszínűt lehetett kapni. 1973-ban 2 új motorral bővült a választék. Az egyik 6200, a másik 5800 cm3-as volt. A '70-es évek közepe a challenger végét jelentette. A sors iróniája, hogy a név legközelebb egy Mitsubishin jelent meg. Annyi azonban bizonyos, hogy ezek az izomkazánok történelmet írtak, és egy egész korszaknak váltak meghatározó járműivé.

 

 

Pontiac GTO

gnade61

Az 1970-es GTO-knak megújult a karosszériája, és a hátulját is újratervezték. A régi motort is lecserélték, a helyére egy 7700 cm3-as került. Ezzel a GM megszüntette azt a tiltást, ami szerint nem gyárt 6600 cm3-as nél nagyobbkocsit. Addigra a GTO-ból inkább luxuscirkáló volt, mint izomautó, mivel akkoriban ez volt a trend. Az 1970-es modelleken volt egy ritka megoldás, az ún. ,,vákuumvezérelt kipufogócső'', azaz a VOE. Ez egy régi trükk leegyszerűsíttése, megnyitják a kipufogócsövet, hogy mégnagyobb teljesítményt kapjanak. A VOE opcióval a vezető csak meghúz egy kart, és a motorból érkező vákuum mozgat egy lapátot a légszűrőn, ez a lapát kinyit egy belső terelőlapot, és a kipufogógázokat gyorsabban juttatja át. A VOE szerkezettel lecsökken a fojtás, de egyúttal megnő a kipufogórendszer által kibocsátott zaj. Ez az opció csak 1969 novemberétől 1970 januárjáig volt választható, azaz csupán 3 hónapig.   

 

Chevrolet Camaro 

camaro

Régen a camaro-k nem voltak olyan keresettek, mint most. Elég nehezen született meg, és jó ideig eltartott a hibák kijavítása. Sokan emlékeznek rá, hogy amikor 1967-ben megjelent, az elsők között kérdeztek rá a nevére. Az autós szaksajtó nem tudott mit kezdeni vele. Egyesek Franciának hitték, Mások Spanyolnak (mármint a nevét). A Chevy vezetői nem vallották be, mennyi időt töltöttek a becenév kitalálásával. Mégsem mondhatjuk, hogy ez lényegtelen szempont egy új autónál. Nemsok autó gyártása állt le idő előtt a rossz neve miatt. Mint az Overhaulin' forrásaiból kiderült, a Camaro név mellett kezdetben felmerült a Cheverel, és a Buick által bevezetett "Whitecat". A Camaro-knál a karosszéria mellett nagyon fontos volt még a hajtómű. Az első Camaro-kat többféle motorrral kínálták: a csúcsmodell a 327-es V8-as volt. Ám a motorhoz kaszni is kellett, az autóipar legendái elismerik, hogy a Camaro tervezői a Ford Mustang vágtató sikerét akarták utolérni. A korai változatok között volt coupe, 2 üléses roadster, sőt, még kombi is!!!

 

Chevrolet Impala SS

gnade61 A Chevrolet SS története 1961-ig nyúlik vissza. Akkor kezdtek elterjedni a gyorsulási versenyek, és egyre többen építettek nagy teljesítményű motorokat az autóikba. A Chevy ezért úgy döntött, hogy piacra dobja a saját gyári sportcsomagját. A két betű ( a gyengébbek kedvéért: SS ) egyébként  a Super Sport szavak rövidítéséből keletkezett. A Chevy 1961-ben dobta piacraegyik legerősebb motorját, a 409-est, hogy felvegye aversenyt a konkurens Ford V8- asával, a vásárlóka 409-esről először egy folyóiratból értesülhettek, mi a Chevy Impala SS változatának teszteredményeiről számolt be. Nagyjából 500 darab első generációs Impala SS készült, de csak töredékébe volt belerakva a6700 cm3-as 409-es motor. Annak idején ha valaki egy Chevy SS-el ment buliba, a lányok mindig megkérdezték: -Ez egy SS ugye? Nem számított, hogy csak egy Chevy Malibu volt 283-as motorral, ami nyomáába sem ér az Impalának. A lányok ezt úgysem értették, a lényeg a két légbeszívón volt. Akkoriban sok extra járt az SS-ekhez, közponzi konzol, fordulatszámmérő, és szervokormány. Ezek ma alapfelszereltségnek számítanak, régebben azonban ezek voltak a Super Sport extrái.

 







www.gnade61.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!